A dojonkról
Kidojonk 2007 szeptemberében alakult Németh Frigyes 1. danos mester vezetésével. Az akkor még 4-5 fővel működő csapat mára 8-10 fősre bővült, és a közelmúltban saját nevet is kapott: Akashiro, ami magyarra fordítva ’vörös vár’.
Csapatunk összetétele vegyes, többnyire Pilisvörösvárról és annak környékéről járunk edzésre, de gyakran előfordul, hogy mesterünk Budapestről is hoz magával néhány lelkes aikidókát. Mivel az aikido gyakorlása kortól és nemtől független, így akad közöttünk fiatalabb és idősebb, fiú és lány egyaránt.
Edzéseinken Ueshiba Morihei alapító mester és Koichi Tohei sensei tanításait követjük, s így azoknak megfelelően is viselkedünk, azaz jó hangulatú foglalkozásokon próbáljuk elsajátítani a ki-aikido technikáit és szellemiségét. Ezekre, mestereink áldozatos munkájának köszönhetően, nem csupán a heti edzéseken nyílik lehetőségünk, hanem egyéb, a dojon kívül tartott edzőtáborokban, összevont edzéseken és elvonulásokon is. Évente 2-3 alkalommal ellátogat hozzánk Giuseppe Ruglioni shihan Olaszországból, aki a Ki No Kenkyukai szervezet európai vezető instruktora. Ezen alkalmakkor a tanítványoknak egyrészt lehetőségük van egy tartalmi szempontból a szokásosnál intenzívebb szemináriumon részt venni, másrészt pedig számot adhatnak meglévő tudásukról a ki-aikido vizsgarendszerének megfelelően.
Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet és még többet szeretnél megtudni a ki-aikidóról, látogass el bátran az edzésünkre és tedd fel élőben kérdéseidet! Mindenkit sok szeretettel várunk!
- az Akashiro Kidojo tagjai -